ID9: 32aftxt (32-aloldal-fenn-text)
2020. február 18. | kedd | Bernadett nevenapja
ID7: 22af270 (22-aloldal-fenn-270)
 
ID2: 12af468 (12-aloldal-fenn-468)
 
ID15: 45ajf234 (45-aloldal-jobb-fenn-234)
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
ID35: 10f234x90 ()
Adverticum banner
ID25: 52abf120x240 (52-aloldal-bal-felso-120x240)
ID26: 55abk120x240 (55-aloldal-bal-kozep-120x240)
 
Oldal.info


ID29: 62abl120x120 (62-aloldal-bal-lenn-120x120)
ID27: 57ba120x240 (57-bal-legalul-120x240 )
 
 
Kapcsolódó cikkek
"Ian Gillan sings Deep Purple" - Koncert kellemes meglepetésekkel - képekben
Bíborba', bársonyba', hawaii koszorúba' - Deep Purple az Arénában - képekben
A Deep Purple hatodik sikere Budapesten - képekben
Deep Purple őrület a Fezen fesztiválon! - képekben
Egy este Jon Lorddal - és világpremierrel
Képgalériák
Deep Purple
Monster Truck
Kapcsolatok
Deep Purple

Deep Purple Budapesten - Világklasszis örömzene, meglepetések nélkül

2019. december 9-én ismét hazánkba látogatott a 70-es évek nagy angol hard rock „négyes fogatának” egyik legszilárdabb oszlopa, a Deep Purple. Mint ismeretes, a Led Zeppelin ma is élő tagjai hosszú évek óta nem állnak együtt színpadra, és a Black Sabbath is búcsút vett tőlünk szűk 3 évvel ezelőtt, így a Uriah Heep mellett már csak a Purple csíphető el rock színpadokon világszerte. A magyarországi rajongóknak ezúttal nem is kellett külföldre utazniuk értük, hiszen a turnéállomások között szerencsére felbukkant a Papp László Budapest Sportaréna is, így sor kerülhetett a zenekar 17. hazai szereplésére is.

Adverticum banner helye

Mint korábbi hasonló koncertek esetében is már, nagy örömömre a Zene.hu ismét engem kért fel, hogy Magyarország lassan negyed évszázada működő Deep Purple tribute zenekarának énekeseként és a Purple egyik legnagyobb hazai rajongójaként tudósítsam olvasóit a nagy eseményről. Sajátos helyzetem, amit tovább erősít az a tény, hogy a zenekar szinte minden egykori és jelenlegi tagját személyesen ismerem, továbbá néhányukkal rendszeresen turnéztam/turnézom is együtt, valamint a backstage-be is bejutásom van, izgalmas perspektívát tesz lehetővé, amellyel egy kicsit „belülről” is láthatok/láttathatok egy Deep Purple koncertet. Azonban így nyilván fennáll a veszély, hogy méltatásom elfogult lesz. Nos, elhatároztam, hogy egy kicsit félretéve a „szerelmet”, szigorúan ki fogok térni a negatívumokra is. Ezzel együtt egy Deep Purple koncert mindig pozitív élmény, hiszen az óriási rock himnuszok a szélesen mosolygó drága muzsikus kedvencek előadásában hatalmas élményt nyújtanak, és nem volt ez másként most sem. Erről tanúskodott az esemény után az Arénából kifelé hömpölygő rock rajongó sereg boldog arca és ámult-izgatott kis beszélgetéseik is. Bennünk, fanatikus Purple rajongókban, azonban maradt némi hiányérzet, de erről később.

Ez a Deep Purple turné „The Long Goodbye Tour” elnevezés alatt fut, és 2017 májusában indult el kelet-európai állomásokkal, akkor Budapestet nem érintve. A körút az aktuális DP korong, az InFinite népszerűsítését tűzte ki céljául, de a „hosszú búcsúturné” kifejezés sokakban kérdéseket vetett fel. A zenekar egészségi okokkal magyarázta a búcsú gondolatának felbukkanását, amelynek közvetlen kiváltó oka az a mini stroke volt, amely a dobos Ian Paice-t érte egy évvel korábban, és amely miatt akkor koncertlemondásokra is kényszerült a csapat. A frontember Ian Gillan cukorbetegségben szenved, Steve Morse gitárosnál pedig a jobb (pengető) kezét érintő évek óta tartó arthritis erősödött fel oly mértékben a turné idejére, hogy legendásan villámgyors szólóit csak óriási fájdalmak árán tudta már prezentálni. A Deep Purple tagságának így szembe kellett néznie azzal a fenyegetéssel, hogy a turnézás, amelyre, mint egy drogra, oly nagy szükségük van az élethez, nem fog örökké tartani. Persze a „hosszú búcsú” egy rafinált marketingfogás is, mert így bármeddig lehet koncertezni, azt sugallva a közönség felé, hogy ez az utolsó esély a kedvenceket látni-hallani. Budapesten be is vált a trükk, soha nem látott érdeklődés övezte az eseményt, és bár korábban is komoly nézőszámokkal zajlottak a magyarországi szereplések, ezúttal teljesen megtelt a Papp László Sportaréna.

A vendég Monster Truck fellépését várva, egy barátomtól kapott fotót tanulmányoztam, melyen az egyik előző heti Deep Purple koncert dalsorrendje volt látható a színpadon lefotózva. 11 dal plusz 2 ráadás. Azon tűnődtem, nem lesz-e ez így kicsit kurta, hiszen a korábbiakban mindig jóval több nóta alkotta a műsort. Persze a Purple híres a hosszú intrókról és improvizációkról, valamint a monstre szólóblokkokról, de így is várható volt, hogy a régi idők masszív kétórás műsorai és a közelmúlt 100-110 percesei helyett most egy tömör másfél órás programot kapunk majd. Ha figyelembe vesszük az említett egészségi problémákat és a zenészek életkorát (Steve 65 éves, a többiek mind 70 felett), ez érthető és elfogadható.

Nem sokkal háromnegyed 8 előtt felcsendült a hangszórókból a Rainbow örökzöldje, a Long Live Rock ’n’ Roll még gépről, intro gyanánt, majd berobbant a színpadra a Monster Truck és első daluk, a Don’t Tell Me How To Live, már élőben. A kanadai kvartett blues-zal és déli ízekkel átitatott hard rock muzsikája rendesen odacsapott a súlyos riffekkel és az énekes-basszusgitáros Jon Harvey rekedtes hangjával, aki afféle „mélyebb tónusú Chris Cornellként” ütős vokalistának bizonyult élőben is. A gitáros Jeremy Widerman sem vette haknira a szereplést, Angus Youngot megidézve szántotta fel a színpadot keresztbe-kasul. Érezhető volt, hogy a teljes zenekar 100%-kal zúz, hogy kihozzák a maximumot a DP előtti szereplés lehetőségéből. Elégedetten bólogattam a vaskos riffekre, és elismeréssel hallgattam a többszólamú éneket (mindenki vokálozik a csapatban), közben pedig arra gondoltam, hogy a kanadai brigád szépen illeszkedik abba a sorba, ahol a Wolfmothert és a Purple előtt már szintén színpadra lépő Rival Sonst is találjuk. Ezek a csapatok ügyesen merítenek a Purple-Zeppelin-Sabbath örökségből, és kellemesen elegyítik a retro hangulatot a modernebb hangzással. Valami azonban mégis hiányzik belőlük számomra; talán az igazi karakter, a hibátlanul eltalált dalok és az a hangszeres virtuozitás, amely a 70-es évek nagyjait jellemezte.

Így tehát nem búsultam nagyon, amikor ott kellett hagynom a Monster Truck műsorát, ugyanis kaptam a hírt Gillan mesterrel közös barátomtól, hogy lehetőség nyílik látogatást tenni a backstage-ben! Az énekes asszisztensét évek óta ismerjük már, aki örömmel fogadott minket, és rögtön kísért is a „főnökhöz”. Big Ian széles mosollyal és nagy öleléssel várt bennünket, békésen tűrve a fotózkodási kihívásokat is. Az ilyesmi természetesen óriási élmény minden rajongó számára, ezt talán nem is kell részleteznem, azt viszont fontos elmesélnem, hogy milyen állapotban találtuk a drága mestert. Gillan olyan szinten tűnt fáradtnak és kimerültnek, halkan beszélve, lassan mozogva, minimalizálva az erőfeszítéseket, hogy el sem tudtam képzelni, miként fog hamarosan színpadra lépni, hogy ismét kiállja a rock történelem néhány legkomolyabb vokális próbáját! Ennek ellenére maximális szeretettel és figyelemmel fordult rajongói felé, amivel mi nem is akartunk visszaélni, így nem fárasztottuk sokáig. Kifelé haladva találkoztunk még Roger Glover basszusgitárossal és Don Airey billentyűssel is, akik viszont határozottan bulis hangulatban készültek a közelgő szereplésre.

A Deep Purple kezdése 9 órára volt kiírva, és pár perccel korábban meg is kezdődött a közönség izzítása. Elsőként a látványos színpadi háttér megjelenése okozott lelkes üdvrivalgást, majd következett a monumentális intro, Gustav Holst angol zeneszerző műve, a Mars, a háború hozója. Ekkor már szinte tapintható volt a levegőben az elektromosság, hiszen tudtuk, hogy néhány pillanat múlva előlépnek kedvenceink, hogy felrobbantsák a színpadot a hard rockkal, azzal a műfajjal, amit éppen ők találtak fel egy fél évszázaddal ezelőtt.
 

Monster Truck képekben - klikk a fotóra

 

A robbanás nem is maradt el, amikor a veterán rockerek belecsaptak karrierjük legnépszerűbb nyitónótájába, a Highway Star c. dalba. Az 1972-es Machine Head és Made In Japan lemezek emblematikus tétele sok magyar rajongó lelkét simogatta, ui. a Purple legutóbbi budapesti látogatása során, 2014. februárjában mellőzte ezt a közönség-kedvencet, ami kisebb közfelháborodást váltott ki. Így csak a másik gyakori panasz, a „nem volt Child In Time!” reklamálás visszhangozhatott a koncert után, holott az In Rock album nagy himnusza 1995 óta nem rendszeres része a DP műsoroknak, és szórványos előadásainak is vége szakadt még 2003-ban.

Volt viszont az In Rock LP-ről a Bloodsucker c. nóta, és előtte megdörrent még a Pictures Of Home is, ami jó tempóval, szépen „húzott”, Roger basszusszólója pedig komoly tapsot vívott ki a dal közben, a jazz koncertek hagyományaihoz hasonlóan.

Az első három dal szünet nélkül ment végig, így Big Ian itt köszönthette először a nagyérdeműt. Rövid, vicces konfjából egyértelműen kiderült, jó kedvvel vette birtokba az Aréna méretes színpadát, én meg elámulhattam, micsoda átalakuláson ment keresztül a legendás dalnok. A megfáradt idős bácsiból dicsőségesen tündöklő és erőt sugárzó rock sztár lett, amit tovább hangsúlyozott váratlan „eleganciája”, azaz, hogy a szokásos „játszós” pólót kivételesen egy mutatósabb fehér ingre cserélte…

A nyitó klasszikus blokk negyedik darabja, a Demon’s Eye következett, hogy az 1971-es Fireball album se maradjon ki a múltidézésből. Ezúttal egy rövidített változat mellett döntött a banda, amely egy versszakkal és egy gitárszólóval megkurtította az eredetit, anélkül, hogy a dal esszenciája csorbult volna. Ezek okos megoldások, ha tömör, de tartalmas műsorra törekszik egy nagy múltú zenekar.

Gillan újabb tréfás konfja után („az 1871-es lemez dalát hallhattuk”) következett a modern blokk, amelyben a Ritchie Blackmore végső távozása és Steve Morse csatlakozása utáni időszak került terítékre. Ez a dalcsokor a Sometimes I Feel Like Screaming gyönyörű balladájával indult, amely véleményem szerint a Morse-éra legjobban sikerült szerzeménye. A csapat ezúttal is sikeresen csípte meg a dal szomorkásan szép hangulatát, és Steve óriásit gitározott benne. Az itt is megfigyelhető szerkezeti tömörítés megint csak szerencsés megoldásnak bizonyult. A gyönyörű dallamok talán egy kicsit előre is kárpótolták a Child In Time hiányán kesergőket, és jó volt újra látni a régi kedves jelenetet, amikor Roger, Steve és Ian egyetlen mikrofon fölött „összebújva” éneklik a refréneket.

A modern blokk másik két eleme, az utolsó előtti lemez (Now What?! - 2013) Uncommon Man nótája, és a legutóbbi album (InFinite - 2017) Time For Bedlam c. dala volt. Előbbi nagyon szépen megszólal élőben, és fülbemászó dallamait még másnap is énekelgettem. „It’s good to be king”... Apropó, király: a két dal között egy megható megemlékezésre is sor került: az egykori ikonikus orgonista, a néhai Jon Lord előtt tisztelgett a zenekar a közönség óriási tapsvihara közepette, miközben a Mester arcképe fel is tűnt a háttérfalon gigantikus méretben.

A Time For Bedlam a 20. DP album leghitelesebb tételeként –mint afféle új „Pictures Of Home” –méltón képviseli a mai Purple-t, még ha ezúttal nem is volt hibátlan az előadása. A dal elején és végén hallható kántálás-szerű ének mély lágéja nem fekszik Gillan-nek, de a nóta egyéb részein is sokat „csúszkált” a hangja. A progresszív instrumentális rész virtuóz unisonoja is mintha szét akart volna esni, de a nagy tudású muzsikusok rutinja megmentette a helyzetet.

A beszámoló folytatódik a következő oldalon és mutatjuk a koncerten készült képeeinket is.

[2019.12.23.]

  (1. oldal)  következő oldal »

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
felsőfoku zongora-ének oktatás! szolgáltatás » oktatás [2020.02.08.]
Zeneszerzés,komponálás egyéb [2020.02.06.]
apróhirdetés
ID38: 73aab300x250 (73-aloldal-alul-bal-300x250)
ID39: 74aaj300x250 (74-aloldal-alul-jobb-300x250)
ID4: 14al468 (14-aloldal-lenn-468)
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu
ID31: 64akl120x120 (64-aloldal-kozep-lenn-120x120)
Adverticum banner helye
ID10: 40mf234 (40-mindenoldal_fenn_234x200 spec banner)
ID16: 46ajk234 (46-aloldal-jobb-kozep-234)

Megnéztük Janza Kata és Szabó P. Szilveszter önálló estjét
"Ilyen szerelem illik a...

Slipknot 2020: Az összeszedetlenség is belefért Coreyéknak
A közönség lelkesedése nem...

ID17: 47ajl234 (47-aloldal-jobb-lenn-234)
Megnéztük ABBA Tribute Showt az Akvárium Klubban - képekkel
La Mancha lovagja olvasópróbán jártunk -. képekben
Ilyen volt a Tankcsapda Szilveszter - képes beszámoló
Megnéztük a Charlie koncertet a Barba Negrában
Bolyongók - Zenés űrexpedíció gyereknek - gyerekekkel
beszámolók még
ID17: 47ajl234 (47-aloldal-jobb-lenn-234)
ID18: 48aja234 (48-aloldal-jobb-alul-234)
ID19: 491aja234 (491-aloldal-jobb-alul-234)
ID20: 492aja234x200 (492-aloldal-jobb-alul-234)
google analitics kód helye